napigeci

Nyomozás indult Pukli István ellen

Tényi István fideszes feljelentő arról híres, hogy akit ő feljelent, annak az ügyében általában meg is indul a nyomozás. A notórius önkéntes házmester most a tanártüntetések egyik arca, Pukli iskolaigazgató ellen indult harcba. Tényi lényegében azért tett feljelentést “közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával”, mert szerinte az iskolaigazgató miatt kellett felmondania a Teleki Blanka Gimnázium egyik […]

Miageci? »
napigeci

Eladták a Class FM-et

Az Advenio Zrt. eddig Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tulajdonában volt, ugyanakkor a sajtótájékoztatón a két üzletemberre vonatkozó kérdések elől kitértek, mondván, az ő motivációjukról nem tudnak nyilatkozni. A Class FM-et korábban többször is bírságolta a Médiahatóság; főként a reklámszabályok és korhatárszabályok megszegése miatt százezer forintra büntették őket. Ezenkívül volt még egy félmilliós büntetési tétel, amit 2014 […]

Miageci? »
napigeci

15 ezer forintért gyakorlatilag bármit meggyógyít

Ön szerint mi okozza a betegségeket? Vírusok, baktériumok, egyéb kórokozók, környezeti hatások, genetikai hajlam és hasonló tényezők szerencsétlen együttállása? Hát egy túrót. Valójában a világ összes betegségét a szervezet PH-értékének felborulása, a testünk elsavasodása okozza. Legalábbis ezt állítja egy népszerű természetgyógyászati irányzat, ami a minimum száz éve meghaladott biológiai ismeretekre épülő alapelvre olyan vadhajtást növesztett, […]

Miageci? »
napigeci

Elképesztő fordítás: a Zöldeké lesz az osztrák választás

A közel 700 ezer levélben leadott szavazat összeszámolása után Alexander Van der Bellen, a Zöldek által is támogatott jelölt ledolgozta 144 ezer szavazatos hátrányát, és átvette a vezetést a radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjétől, Norbert Hofertől. Van der Bellen előnye már több mint 16 ezer szavazat, és már csak három körzet levélszavazatai maradtak hátra, írta […]

Miageci? »